2013. július 31., szerda

Inspired by Elle 4.

Én, a lusta bloggerina újra jelentkezem, mégpedig az egyik kedvenc "rovatommal" az Elle magazin inspirálta körmökkel. 
Még épp időben hoztam a júliusi számhoz készített manikűrt, így a hónap utolsó napján... (Az asztalomon már itt pihen az augusztusi szám, de úgy néz ki arra még picit várnotok kell.)
A tegnapi cápás alkotást egyszerűen nem volt még szívem lemosni, úgyhogy az egyik kezemen az virít, a másikon pedig a Natalia Vodianova által viselt Natalia Vodianova for Etam bikini ihlette alkotásom, elég vicces szerintem két ennyire különböző körömmel mászkálni.:D
Az eredménnyel nem vagyok teljesen megelégedve, a fejemben kicsit jobban tetszett, de talán betudhatjuk annak, hogy kénytelen voltam bal kézzel alkotni.:)
Nektek, hogy tetszenek a körmök? :)
Csak szerintem repült el hihetetlenül gyorsan ez a július?

2013. július 30., kedd

Nyári körömkihívás - Óceán/ tenger

Először is elnézést szeretnék kérni a pár napos késésem miatt, de valamilyen okból hihetetlen lustaság jött rám (szerintem a nagy meleg a hibás) és nem sok kedvem volt a gép előtt ülni, sőt csodák csodájára még lakkozni se nagyon.
Ezt a témát eleinte vártam, aztán ahogy ideért egyszerűen nem volt semmi használható ötletem... Végül is tegnap megkérdeztem a 7 éves húgomat, hogy szerinte mit fessek és azt tanácsolta, hogy úszó cápákat. Már neki akartam állni a sok kicsi cápának, amikor jött az isteni szikra, miért ne úszhatna át ez a bizonyos cápa több körmömön?:)
Ecsetet ragadtam és viszonylag hamar el is készült az alkotásom, amivel kivételesen teljes mértékben elégedett vagyok, szerintem egy abszolút viselhető, vidám nyári manikűr lett, ami remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket.:)

Nektek mi a véleményetek? Viselnétek ehhez hasonló manikűrt?:)


2013. július 20., szombat

Nyári körömkihívás - Fürdőruha

Kicsit későn, de még időben, itt vagyok a körömkihívás következő témájával, ami nem más volt, mint a fürdőruha. Én azt hiszem ezt a témát vártam legjobban, már előre tudtam, hogy mit szeretnék majd készíteni.
Egy fekete alapon virágos fürdőruhám szolgált inspirációként, azonban nem akartam minden körmömre ehhez hasonló mintát festeni, úgyhogy csak a gyűrűsujjamra került egy-két virág, a többi pedig pink lett.
A végeredménnyel elégedett vagyok, remélem lesz alkalmam strandra menni még mielőtt lepattogna.:))
(Bocsánat a színek nem jönnek vissza rendesen, mert este fényképeztem...:| Talán még a harmadik képen hasonlít legjobban az eredetire.)
És a végére egy kép a fürdőruciról.:)
Nektek, hogy tetszenek a körmök? 

2013. július 15., hétfő

Díjakat kaptam 2.

Az elmúlt napokban ismét kaptam 3 díjat, amiknek a kérdéseire egy bejegyzés keretében szeretnék válaszolni.
A három kedves bloggerina, akiktől a díjat kaptam Gabica, L és Dorothy voltak, akiknek ezúton is szeretném megköszönni, hogy voltak olyan kedvesek és gondoltak rám.:)

Szabályok:
1.Linkkel jelöld azt az embert ,aki téged jelölt/nevezett a díjra!
2.Válaszolj a 10 kérdésre, amit a neveződ kiírt!
3.Nevezz/jelölj Te is 10 embert a díjra! (Arra figyelj ,hogy 200 alatti legyen a követőik száma)
4.Írj Te is kérdéseket az általad jelölteknek!
5.Jelezd a jelöltjeid blogjain ,hogy jelölted/nevezted őket!

Gabica kérdései:
1. Honnan jött a blogod neve?
Az egyik barátnőm, Vanda abban az időszakban, amikor a blogot kezdtem elég sokat szólított Pankának, a körmös rész meg szerintem magától értetődő.:)

2. Milyen témáról szeretsz a legjobban bejegyzést írni/másoknál olvasni? (körömlakk, smink, egészség, haul, stb.)
Körömlakk... Meglepődtetek?:D

3. Mi a kedvenc színed és miért?
A rózsaszín a leggyönyörűbb szín a világon. Azt nem tudom megindokolni, hogy miért...

4. Melyik országban élnél a legszívesebben?
Jó kérdés... Igazából mindegy, csak legyen tengerpart. Annyira jó lehet az az érzés, amikor reggel felébredsz és az ablakodból rálátsz a tengerre.

5. Mi a legnagyobb álmod az életben? (olyan dolog, ami megvalósítható)
Orvos szeretnék lenni, illetve elszeretnék jutni Egyiptomba.

6. Volt már, hogy egy idegen lánytól megkérdezted, hogy milyen hajfestéket használ, milyen körömlakkot visel vagy honnan van a ruhája, mert nagyon tetszett neked?
Szerintem eddig még nem...:)

7. Dohányzol? Ha igen, miért?
Nem.

8. Mivel töltöd a szabadidődet? (blogoláson kívül)
Körömfestéssel... haha..:D Na meg persze a barátaimmal.:)

9. Szoknyát vagy rövid nacit viselsz szívesebben nyáron?
Jelenleg rövid nacit, a tökéletes szoknyát még keresem...:D

10. Ha nagyon sok pénzed lenne mire költenél először?
Mondjuk vennék egy Victoria Beckham ruhát vagy táskát. Annyira gyönyörűek!

L kérdései:

1. Melyik az általad leginkább kedvelt idegen nyelv?
A spanyol nagyon tetszik, ezért november óta próbálkozom is vele. Illetve van itthon 1-2 arab nyelvű hastáncos cédénk és nagyon tetszik ahogy énekelnek...:D Tudom is arabul azt, hogy szeretlek.:)

2. Mi a kínai horoszkópod?
Disznó, ha jól tudom.:)

3. Mik voltak azok a foglalkozások, amiket magnak el tudtál képzelni gyerekként?
Állatorvos. Végül is azóta sem változott sokat az elképzelésem, leszámítva, hogy most már nem állatokkal szeretnék foglalkozni.

4. Játszottál valaha függőséget kiváltó játékkal?
Igeeen.:D Régebben imádtam Sims-ezni, rengeteg letöltést halmoztam fel hozzá és az összes kiegészítője rajt van a gépemen, csak mostanában nincs időm játszani vele.
A másik nagy függőségem a WOW volt, de mondjuk ez nem tartott sokáig, inkább a barátaim hatására játszottam.:)

5. Mi a véleményed a hímnemű egyedek rózsaszín-viselési szokásairól?
Hát ha nekik jól esik, akkor szívük joga, de nekem nem jön be különösebben. (Bár láttam már olyant, akinek tényleg jól állt...)

6. Hova ásnád el a kincsed?
Mondjuk  a kertünk végébe... De félő, hogy a macskám kiásná...:D

7. Sportolsz valamit? Ha igen, mit? Ha nem, akkor mit kezdenél el?
Sajnos nem...  Fogalmam sincs, egyszerűen nem találok hozzám illő sportot...:( De ezt a trambulin és falas dolgot szívesen kipróbálnám...:D
Egyébként extrém sportolónak vallom magamat, télen síelek, nyáron meg búvárkodni tanulok. (Az már mellékes, hogy a búvárvizsgám nem akar összejönni...)

8. Milyen szerepet töltesz be azon a körökben, amelyekben napi szinten mozogsz?
Na erre nem tudom mit írjak...  Vandát megkérdeztem, ő azt mondta, hogy írjam azt, hogy én vagyok az alfahím... HAHA:D

9. Milyen a napi rutinod?
Jajj.... Ezt had neee... Erről az angol és a spanyol órák jutnak eszembe...:|

10. Mik a terveid a nyárra?
Csak szeretném magam úgy igazán kipihenni, de ez nem nagyon akar összejönni.

Dorothy kérdései:

1. Miért kezdtél el blogot írni?
Már a blog előtt is lefényképeztem az alkotásaimat, de mindig tartottam tőle, hogy mondjuk majd tönkre megy a telefonom vagy a gépem és elveszik minden eddigi munkám, úgyhogy egyrészt azért hoztam létre a blogot, hogy minden alkotásom szépen össze legyen gyűjtve egy helyen. Másrészt meg kíváncsi vagyok mások visszajelzéseire.:)

2. Milyen színű volt az első lakkod?

Azt hiszem három lakk volt egy csomagban és a mamámtól kaptam őket, egy pink, egy rózsaszín és egy lila.

3. Mi volt a kedvenc manikűröd, amit valaha készítettél?

A Victoria Beckham-es manikűr.

4. Készítesz manikűrt másoknak is?
Igen, a barátnőimnek és a rokonaimnak.

5. Mi a legjobb tulajdonságod?

Talán az, hogy türelmes vagyok. Meg szívesen meghallgatom mások problémáit, viszont tanácsot adni már nem tudok olyan jól...

6. Mi a legrosszabb tulajdonságod?

Lustaság....

7. Mivel töltöd a szabadidőd?

Lásd feljebb, Gabica 8. kérdése.:)

8. Mi a kedvenc sorozatod?

Húúú sorozat függő vagyok.:) Jelenleg nézem: Pretty Little Liars, Így jártam anyátokkal, Gossip Girl, Family Guy, Barátok közt (:D), Dr. House, Girls, illetve anyával rábukkantunk egy orvosos sorozatra, aminek nem tudom a címét, mert mindig csak a közepétől sikerül elcsípnünk...:)
Amiket végig néztem: Lost, Született feleségek, Szex és New York
Lehet, hogy valamit kihagytam, nem tudom...:)

9. Mi a kedvenc filmed?

Karib-tenger kalózai! Imádom!

10. Ki a példaképed és miért?

Nincs példaképem.

Remélem nem haragszotok meg, ha nem írok most új kérdéseket, hanem a múltkori díjtól átmásolok 10-et.
Kérdéseim:
1. Melyik az a szépségápolási termék, ami nélkül nem tudnál élni?
2. Mit szeretsz és mit nem szeretsz magadon?
3. Melyik a kedvenc filmed?
4. Melyik országba szeretnél egyszer eljutni és miért?
5. Minek a hatására kezdtél el blogot írni?
6. Mi az a három dolog, amit magaddal vinnél egy lakatlan szigetre?
7. Melyik a kedvenc évszakod?
8. Van háziállatod?
9. Milyen eddig elért eredményedre vagy a legbüszkébb?
10. Melyik az a házimunka, amit ki nem állhatsz?

Illetve ezúttal nem szeretném tovább adni a díjat, mert úgy láttam már ez is elért szinte minden bloggerinát, viszont örülnék, ha hozzászólásban megválaszolnátok a kérdéseimet, ha van kedvetek (persze nem csak a bloggal rendelkezők) és így kicsit én is jobban megismernélek titeket.:)

2013. július 14., vasárnap

Nyári körömkihívás - Fagyi/jégkrém

Mielőtt a kicsit megkésve hozott kihívásról írnék van pár "közérdekű közleményem".:)

Először is, biztos sokan észrevettétek, hogy új fejléce van a blognak. Ez azonban nem a saját munkám, hanem egy ezen a téren nagyon ügyes bloggerinát, Hajnalt kértem meg, hogy nekem is alkosson valamit a blogomra. Nekem nagyon tetszik a végeredmény, úgyhogy még egyszer köszönöm szépen a segítséget!:))

A másik, hogy bocsánat, hogy eltűntem pár napra, de Balatonon töltöttünk öt napot (hétfő-péntek) és egyenlőre próbálom utolérni magamat az itthoni dolgokban, remélem ezt megértitek.:)

Na és akkor a kihívás amivel csúsztam egy napot. Egyszerűen le vagyok fáradva, úgyhogy ezúttal nem saját ötlettel jöttem. Kihívásoknál jobban szeretem a saját fantáziám szüleményeit megvalósítani, de most semmi normális nem jutott eszembe, úgyhogy böngésztem egy kicsit a különböző fagyis körmöket és végül is a cutepolish egy alkotására esett a választásom. Nem lett egy tökéletes manikűr, nyomába sem ér az eredetinek, de nekem azért tetszik, elég mutatós élőben.
Nektek, hogy tetszenek a körmök? Hogy telik eddig a nyár?:)








2013. július 7., vasárnap

Nail Club - Csillámos körmök

A héten az a megtiszteltetés ért, hogy  felkeresett Lora és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem vendégbloggerként csatlakozni a következő "kihívásukhoz". Természetesen azonnal belementem a dologba, nagyon örültem, már régóta követtem a lányok munkáját és most kicsit én is a részévé válhattam az egésznek.

Az eheti téma a csillámos körmök volt, ami sok fejtörést okozott nekem, ki akartam tenni magamért, mivel ez nem egy mindennapi "lehetőség".
Végül is hosszas gondolkodás után a csillámporról valahogy Csingiling jutott eszembe a Pán Péter című meséből és a híres tündérpor és ezt próbáltam valahogy a körmeimre varázsolni.
A kis tündér került a gyűrűsujjamra, sokat dolgoztam vele, kicsit talán malacorra lett, de a húgaim felismerték, úgyhogy elégedett vagyok vele.:)
A többi körmömet babakékre festettem, hogy harmonizáljon a szárnyával és csillámport szórtam rá, majd rádöbbentem, hogy teljesen felesleges volt ezzel kínlódnom, mert a Moyra ezüst csillámos lakkjával ugyanezt a hatást értem volna el, így abból is kentem rá egy réteget.
A végeredmény szerintem egy abszolút csillámos manikűr lett, jó sok képet hoztam nektek:
Nektek, hogy tetszenek a körmök? Szeretitek ezt a mesét?:)

Többiek munkája:

2013. július 6., szombat

Nyári körömkihívás - Nyári nap/éjszaka

Mielőtt bármibe belekezdenék, elszeretném mondani nektek, hogy mekkora öröm ért, ugyanis kiraktam egy képet az Aurorával kifestett körmeimről a hivatalos Zoya Facebook oldalra, amit megosztott az oldal és jelenleg 612 db like érkezett rá. Lehet, hogy ez másnak nem nagy szó, de nekem nagyon sokat jelent és nagyon boldog voltam, amikor tegnap ezt észrevettem.:)

A mai téma nagyon sok fejtörést okozott. Végül is a nyári éjszaka mellett döntöttem, azon belül is a csillagokból próbáltam inspirációt meríteni. A végeredmény szerintem nem lett a legkreatívabb, de azért szerettem ezt a manikűrt.
Alapnak az OPI Eurso Eurot használtam, a csillagokat pedig a Moyra 03-as számú fehér lakkjával festettem rá.
Ez a kék az egyik kedvenc lakkom lett mostanában, még nem találkoztam hasonló árnyalatú lakkal, talán az utolsó képen jön vissza legjobban a színe.

Cicás képet is régen hoztam már, úgyhogy most hoztam kettőt Csámpásról, aki a maga módján épp a körmeit rakta rendbe...:D

Nektek, hogy tetszenek a körmök?:))


2013. július 3., szerda

Tüskés körmök

Ma ismét egy Ebay-es szerzeményemet szeretném megmutatni nektek.
Már régóta nézegettem a különböző tüskés manikűröket, amik eleinte elborzasztottak, majd egyre jobban belopták magukat a szívembe.
Végül hosszas gondolkodás után meg is rendeltem az első csomag kis tüskét, ami 50 darabból áll.
Úgy terveztem, hogy majd a novemberi Nickelback koncerten avatom fel őket, de ki tudna addig várni?:D Meg különben is, ki kellett találnom, hogy mi tartja ezt a körmeimen, mert őszintén szólva kétlem, hogy elég a száradó lakkba belenyomni.
Úgyhogy egy Moyrás műköröm ragasztóval helyeztem fel őket a már teljesen száraz manikűrömre.
A végeredmény elég érdekes lett, először gyorsan leszedtem őket, majd egy fél napnyi gondolkodás után újra felragasztottam a tüskéket, még épp időben, Kata 18. szülinapja előtt.
Alapnak a már korábban látott rózsákat festettem meg, de ezúttal az összes körmömre, gondoltam így akkor sem lesz unalmas a manikűröm, ha időközben elhagyom a tüskéket valahol...:D
Szerencsére csak egy pottyant le az este folyamán, a többi bírta a strapát, úgyhogy ezt a technikát fogom alkalmazni a koncerten is, csak ott szerintem majd sima fekete alapra.
Szerintem elég brutális lett a végeredmény, de nekem tetszett...:D
Nektek mi a véleményetek? Viselnétek ilyen tüskéket a körmötökön?